"Ott maradsz, különben megöllek" – ordította a betörő a nőnek, miközben megerőszakolta
A nő gázspray-vel és konyhakéssel is próbált védekezni saját otthonában, de hiába. A támadó a rendőrségen beismerte tettét, azonban magyarázatot nem adott rá.
A nő gázspray-vel és konyhakéssel is próbált védekezni saját otthonában, de hiába. A támadó a rendőrségen beismerte tettét, azonban magyarázatot nem adott rá.
Egyikük 17 éves volt, amikor állítása szerint megerőszakolta a filmmogul.
A Grammy-díjas, platinalemezes brit énekesnő, Duffy a hivatalos Instagram-oldalán ellene elkövetett bűncselekményekről számol be.
Eredetileg bírósági fogdába kellett volna szállítani az egykori filmproducert, miután egy New York-i bíróság bűnösnek találta.
Négy korábbi sportoló számolt be arról, mit élt át. Az egyikük állítja, korábban a sportminiszternek is jelezte, hogy mit tett vele az edzője, mégsem történt semmi.
A művészeti koncepcióról és a szobor helyéről még konzultálnak.
A bíróság egy hónapra rendelte el a letartóztatását, mert fennállhat a szökés, az elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye.
A rendőrség közleménye szerint egy nő a barátnőjével egy szórakozóhelyen ismerkedett meg egy külföldi férfival, aki felajánlotta, hogy hazakíséri, de a gyanú szerint egy parkban megerőszakolta.
A kunágotai lelkészt az egyház január 9-én felfüggesztette.
A Los Angeles-i ügyészség is vádat emelt Harvey Weinstein bukott hollywoodi filmmogul ellen egy nő megerőszakolása és egy másik szexuális bántalmazása miatt. Mindkét eset 2013-ban történt.
Reynhard Sinaga legkevesebb 48 férfi megerőszakolása miatt kapott életfogytiglani börtönbüntetést.
Az incidensről felvétel is készült, amit aztán megmutattak neki.
A K-pop-sztárok, Jung Joon-young és Choi Jong-hoon 6 és 5 év börtönbüntetést kaptak, amiért eszméletlen nőket erőszakoltak meg.
Egy zeneiskola idős karmestere zaklatja a 14 éves csellista lányt. Nagy Zoltán első nagyjátékfilmje, a Szép csendben az első olyan magyar film, amely megkapta a Me Too mozgalom láthatatlan hitelesítő pecsétjét, hiszen a produkció már a poszt-Weinstein- és a poszt-Marton László-érában született. Mivel témája megint nagyon aktuális, a filmre nagy figyelem irányul, de a kritikai fogadtatás elég vegyes. Például azért, mert bármennyire is indokolná a téma, és számítana rá a néző: az alkotásban nem látunk illetlen helyekre eltévelyedett ujjakat, nincs erőszakos bugyiráncigálás, nincsenek obszcén szavak. Hogy miért nem, arról Nagy Zoltán rendezővel beszélgettünk.
Mivel nem volt teljesen beszámítható, nyolc év helyett hat év börtönt kapott.
A férfi húsklopfolóval verte fejbe a lányt, majd egy sátorban többször is megerőszakolta. Az ítélet nem jogerős.
A rendőrök amerikai segítséggel fogták el a 26 éves magyart, aki a kisfiú testvérével is szexuális cselekményt végzett.
Nemi erőszak és szexuális támadás vádjában találták bűnösnek.
Roman Polanski Tiszt és kém - A Dreyfus-ügy című filmje három César-díjat is kapott, a többi között a legjobb rendezésért járó elismerést is megkapta a szexuális erőszakkal többszörösen megvádolt filmes.
Egy francia nő azzal vádolta meg pénteken Roman Polanskit, hogy megerőszakolta őt 1975-ben Svájcban. Az elmúlt években több nő is azt állította, hogy a francia-lengyel filmrendező - aki ellen egy 13 éves lány megerőszakolásáért elfogatóparancs van érvényben az Egyesült Államokban - szexuálisan bántalmazta.